Kerékpárral Svájcba -12. rész- A Duna forrása

Day #12: Sigmaringen – Donaueschingen, a Duna forrása

Reggel korán otthagytam a szállásom. A rutinfeladatok után még kicsit beszélgettem a mellettem táborozókkal és a Fekete erdő sűrűjébe vetettem magam. Mivel aznap már csak valamivel több, mint 100 km-t kellett tekertem, hogy elérjem az út elsődleges célját, a Duna forrását, hajtott a kíváncsiság és az izgatottság.

Kattints ide az előzményekért!>>> Kerékpárral Svájcba sorozat

A fekete erdei kerékpárutak tele vannak szép kaptatókkal, hegymenetekkel és még szebb ereszkedésekkel. Egy dologra kellett csak nagyon figyelni, ezek pedig a kátyúk voltak. Meglepő, de Németországban, pláne a Duna felső szakasza mentén jellemzőek voltak a murvás kerékpár utak, amiket csak félig szilárd útburkolat fedett. A víz átfolyások miatt ezeken gyakoriak voltak a kátyúk, de egy kivételével sikerült mindent kikerülni.

A hepe hupás út, és annak ellenére, hogy az uralkodó széliránnyal szemben haladtam, a Fekete erdőben kerékpározni fantasztikus volt: hatalmas örökzöldek, még hatalmasabb, meredek, fehér mészkőfalak és friss levegő… Menet közben pedig azt figyeltem, ahogy a Duna kilométerről kilométerre egyre kisebb lett.

Érkezés Donaueschingen-be

Félúton a forrás felé megálltam Immendingen-ben ebédelni, a főzőtehetségemben viszont csalódnom kellett. Mivel a tészta és a szószok összemixelése kezdett unalmassá válni, gondoltam beújítok, és ezzel a lendülettel elővettem azt az olajos hal konzervet, amit már Szombathely óta hoztam magammal. Gondoltam, ha a konzerv halat összefőzöm a tésztával, valamilyen omlós, pergős, RioMare reklám-szerű tészta salátát kapok majd, amit hümmögve, elégedetten falatozhatok be. Nos, ez nem teljesen így alakult. 🙂 Senkinek nem javaslom, hogy ezt utánam csinálja, a végeredmény förtelmes lett. 🙂 De kellett az üzemanyag, így az orromat befogva, „nem rágom, csak nyelem” felkiáltással gyorsan magamba szuszakoltam a halpépes tésztát. Az eső jött, én pedig mentem tovább. A következő állomás Tuttlingen volt, de a célegyenesben már nem akartam megállni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Donaueschingen-hez közeledve már messziről tapsvihart és az éljenzést hallottam. Ó, milyen figyelmesek, gondoltam magamban, kedves üdvözlés, ezt igazán nem kellett volna. A város szélén összegyűlt tömeg a helyesebbnél helyesebb kutyákat ünnepelte, a városban ugyanis kutyaszépségverseny volt. Ennek következtében Donaueschingen egy hatalmas kempingé változott a versenyzők lakóautóitól, rendre mindegyikhez kis kerítés tartozott a kutyák miatt, a városban pedig ingyenes volt a sátrazás is. Rövid útbaigazítás után a forrás felé vettem az irányt.

Donauquelle: A Duna forrása

Egészen különleges élmény volt megérkezni a forráshoz… Bárki, aki már tűzött ki maga elé olyan célt, amiért keményen meg kellett dolgozni, az ismerheti ezt az érzést. Minden nap hajtasz, dolgozol, fokozatosan, lépésről lépésre haladsz a célod felé. Menet közben nem mindig tudod, hogy hogyan is éred el a célod, de ennek ellenére mész előre, hajt a motivációd… és egyszer csak azon kapod magad, hogy elérted, ott vagy, megcsináltad. Velem is ez történt. Nem volt színpadias térdre borulás a Duna forrása mellett, nem kiabáltam örömömben és a gólöröm is elmaradt. Az egész helyzet ennél sokkal személyesebb volt, új értelmet nyert a közhely, mely szerint „nem a cél elérése, hanem az út maga a cél”.  Csendben és mosolyogva éltem át azt, hogy sikerült: megérkeztem.

A Donauquelle, azaz a Duna forrása mellett meglepetések sora fogadott. A hivatalos forrás inkább egy kisebb medencére hasonlít, mint egy klasszikus, sziklák közül kifakadó forrásra. Minden olyan országnak, amelyen áthalad a folyó, van egy emléktáblája a forrás melletti falon, elfogultság nélkül mondhatom, hogy a magyar tábla volt a legszebb. Még nagyobb meglepetés volt meglátni márványtáblába vésve József Attila: A Dunánál c. versét. Kár tagadni, ezt végig olvasva 1-2 örömkönnyel én is hozzájárultam a Duna éves vízhozamához.

A Duna forrása valóban Donaueschingeb-ben van?

Érdekes módon, ez nem teljesen igaz. A Duna földrajzilag Donaueschingen mellett, két patak, a Breg és a Brigach találkozásánál jön létre. A patakok összefolyását Donau-Zusammenfluss-nak, azaz a Duna-összefolyásának nevezik: ettől a ponttól jegyzik a folyót Dunaként. Természetesen ide is elmentem, itt már nem voltak turisták, ez a hely sokkal kevésbé népszerű, így volt időm leülni egy padra és átgondolni az idáig vezető 12 napot.

Az estém városnézéssel, az élmények összegzésével és a magamban való elmerüléssel telt. Egy nagy cél elérése után mindig keletkezik egy kis űr az emberben. Amiért napokig dolgoztam, azt már elértem, így a létrejött üresség érzést egy újabb cél kitűzésével kellett pótolni. Érdekes volt megtapasztalni az út óta eltelt hat évben, hogy ez nem csak a sportban, de az életben is pontosan így van: saját célok nélkül csak értelmetlen sodródással telik el az élet. Ami pedig ennél is fontosabb: a Duna forrása mellett jöttem rá igazán, hogy az igazi cél elérése már csak pont a mondat végén, ami valóban számít az az, hogy érezd jól magad, miközben úton vagy a célod felé.

Statisztika: napi megtett táv: 115 km, teljes táv: 1254 km.

Előzetes: Elalvás előtt megterveztem a következő nap útvonalát. Mivel a Duna ‘elfogyott’, a Duna menti kerékpárúttól is búcsút kellett vennem. Eltettem a Németország térképet és kikészítettem Svájcét: a következő célom Zürich lett!

Folytatás egy hét múlva szerdán!